"Inspirál, amikor közösen találunk ki valamit...”

2025. december 17.

Mik voltak a Lakógép Kft legnagyobb sikerei 2025-ben? Mi okozta a legnagyobb kihívást a cégvezető számára? Hogyan alakulnak a vállalat nemzetközi kapcsolatai és mit várnak 2026-tól? Évértékelő interjúnkban többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Péter György ügyvezető igazgatóval.

Nyáron vetted át a Lakógép Kft vezetését. Mi volt a legnagyobb meglepetés az első hónapokban? Miben tért el a valóság attól, amit kívülről láttál a cégből?

Szerencsére kevés meglepetés ért az első időszakban. A kiválasztási folyamat és az onboarding során a tulajdonos Palai Patrik, és az akkori operatív igazgató, Miheller Gábor egyaránt rendkívül transzparensen kommunikáltak. Előre át tudtuk beszélni, hogy milyen a cég helyzete, milyen eredmények vannak és milyen problémák ismertek. Ez nagyban segítette az érkezésemet, így az energiákat az előttünk álló feladatokra tudtam fókuszálni.

Mik azok a számszerűsíthető eredmények vagy mérföldkövek 2025-ben, amelyekre operatív vezetőként a legbüszkébb vagy?

Az első komoly számszerűsíthető és kézzelfogható siker egy szerződés volt, amelyet az egyik megrendelő írt alá velünk. Maga a projekt is különleges: talán elég, ha annyit mondok, Izlandon építünk. Ami miatt azonban számomra különösen fontos ez a projekt, hogy itt láttam először igazán komoly összefogást és nagyon profi csapatmunkát. Olyannyira, hogy a megrendelőnk nyár közepén alá is írta velünk a szerződést.

Természetesen óriási eredmény az Ecopro projekt zárása, ami a cég eddigi legnagyobb kihívása volt. Közel 125 ezer négyzetméter épült fel, és mára a használatbavételi engedélyt is megszerezte a megrendelő. A Lakógép teljes csapatának hatalmas erőfeszítését, munkáját és annak minőségét az Ecopro elismerte, sőt az ünnepélyes átadón a vállalat elnökétől a csapatunk nevében díjat vehettem át ezért.

Ezen felül nagyon fontos pontnak tartom, hogy az utolsó negyedév végére összeállt a Lakógép új, hosszú távú stratégiája, tiszta jövőképpel.

Melyik projekt vagy helyzet volt idén a legnagyobb kihívás vezetői szempontból? Mit tanultál belőle?

Általánosan nézve nehéz volt, hogy a legtöbb projekt zárási fázisban volt, amikor megérkeztem. Ez leginkább azért volt nehéz számomra, mert ebben a fázisban már kevés ráhatásom tud lenni a dolgok menetére, így magamnak sem tudtam egyértelmű sikereket felmutatni. Ez azonban főként a saját magam felé támasztott elvárások tekintetében okozott némi belső őrlődést.

Hogyan változott a Lakógép szervezete az elmúlt évben? Milyen új pozíciók vagy szerepek jöttek létre, vagy milyen kompetenciák erősödtek meg?

Az egyik legfontosabb, hogy tisztáztuk a feladat- és felelősségi köröket a management pozíciókban. Vágó László, üzletfejlesztési igazgató felel a lead generálástól a vállalkozáson át a megrendelői szerződéskötésig. Wildner Tamás, műszaki igazgató ernyője alá került a projektek lebonyolítása a műszaki előkészítéstől, a beszerzésen át egészen a megvalósításig és projekt zárásig. Ehhez természetesen szükséges az az emberismereti, szervezetfejlesztési tudás és tapasztalat, amivel Jáni Gabriella támogat minket nap mint nap. Pelyhe István, a gazdasági vezetőnk és cégvezető társam pedig stabilan és megbízhatóan támogat a pénzügy, a kontrolling és sok-sok egyéb háttérfolyamatban.

Azt gondolom, ez a management nagyon erős pillért jelent, amelyre bátran merek és tudok építeni. A csapatokon belüli kompetenciák tekintetében pedig hol alkalmazkodunk az ismert igényekhez (pl. Fidic mérnök egy adott projektben), vagy épp elébe megyünk ezeknek a jövőbe vetett bizalom jeleként (pl. speciális területek szakértői).

Az érkezésedet követően készült egy poszt a cégalapítóval, Palai Patrikkal történő munkamegosztásról. Hogyan működik a stafétaátadás a gyakorlatban? Milyen helyzetekben kéred Patrik tanácsát, és miben érzed magad teljesen önálló döntéshozónak?

Azt mondanám, hogy minden az előzetesen megbeszéltek szerint zajlik. Az elején lefektettünk egy tervet, és ahhoz a mai napig tartjuk magunkat. Sokat egyeztetek Patrikkal, kikérem a véleményét, néha tanácsát hiszen több évtizedes tapasztalata van, és nagyon jó szempontokat tud behozni egyes témákhoz. Nagyra értékelem a vele folytatott beszélgetéseinket, a támogatását, és hogy teljes önállóságom van a kitűzött célok elérésében.

A nemzetközi projektekről szóló posztunkban részletesen írtunk a kulturális különbségekről. Operatív vezetőként mit tapasztalsz: melyik nemzetközi partneri kapcsolatban fejlődtetek a legtöbbet idén?

Kulturális különbségek ugyan vannak ügyfeleink között, de számomra a siker egyik kulcsa az ügyfelek megismerése és megértése akkor is, ha valóban jelen vannak a különbségek, és akkor is, ha nem. Megérteni az igényeket, sőt esetenként az partnerekkel közösen feltérképezni a valós elvárásokat: ez nagyon izgalmas dolog, amely mindenképpen előre viszi a kapcsolatot.

Mi az a 2-3 dolog, amit 2026-ban mindenképpen meg szeretnétek valósítani? Miben lesz más a jövő év a cég életében?

Erre viszoylag egyszerűen tudok válaszolni. A legfontosabb a Lakógép új stratégiájának elindítása, ezzel összefüggésben – a nehéz piaci helyzet ellenére – a változás implementációja és az, hogy lépjünk egy hatalmasat az álmaink megvalósítása felé.

Vezetőként mit tanultál magadról ebben az évben? Van olyan készség vagy terület, amin tudatosan dolgoztál?

Idén azt tanultam meg leginkább magamról, hogy mennyire fontos számomra a valódi, emberi jelenlét a vezetői munkában. Rájöttem, hogy amikor időt szánok arra, hogy meghallgassam a csapatot, és tényleg odafigyeljek a nézőpontjaikra, sokkal jobb döntések születnek — és sokkal nagyobb az elköteleződés is.

A bizalom mindig is erős alap volt nálunk, és idén még inkább megerősödött bennem, hogy ez a legnagyobb értékünk. Nem volt gondom a felelősség átadásával, mert tudom, hogy a csapat képes önállóan jól működni. Sokkal inkább azon dolgoztam tudatosan, hogy olyan közeget teremtsünk, ahol mindenki el meri mondani az ötleteit, a kérdéseit, vagy akár a kétségeit is.

A személyes fejlődésem nagy része arról szólt, hogy jobban jelen legyek: lassabban ítéljek, többet kérdezzek, és többször kérjek be visszajelzést. Ebből rengeteget tanultam magamról is — például azt, hogy mennyire inspirál, amikor közösen találunk ki valamit, és nem egyedül kell rájönnöm a megoldásra.

Ipari ingatlanok kivitelezésének specialistái vagyunk.
Lakógép 2024. All rights reserved.

We are specialists in the construction of industrial properties.

Lakógép 2024. All rights reserved.